Tanulókísérletekre épített, diáktársakkal támogatott természettudományos tanulási program vizsgálata pedagógusok körében

Bánfi Gréta; Korom Erzsébet; Fűz Nóra; Kissné Gera Ágnes: Tanulókísérletekre épített, diáktársakkal támogatott természettudományos tanulási program vizsgálata pedagógusok körében. In: Iskolakultúra, (32) 2. pp. 43-60. (2022)

[thumbnail of iskolakultura_2022_002_043-060.pdf] Cikk, tanulmány, mű
iskolakultura_2022_002_043-060.pdf

Letöltés (1MB)

Absztrakt (kivonat)

Kutatásukban egy olyan iskolai természettudományos programról kérdeztük meg a részt vevő tanárok és diákok véleményét, amely iskolai keretek között, de tanórán kívül zajlott, és a tanulási szituációban különböző életkorú tanulók vettek részt: az alsó tagozatos diákok tutoráltakként, a felsős diákok pedig tutorként. A Testvérosztályok kísérletezős délutánjai című program 12 alkalommal valósult meg a tanév során az iskolában, bevonva az összes alsó tagozatos osztályt és a hozzájuk tartozó felsős osztályokból 12-12 főt. A 60 perces foglalkozásokon 6 kísérlet kipróbálására került sor forgószínpadszerűen 4-5 fős csoportokban, csoportonként 2-2 felső tagozatos diák irányításával. A tanulmány a tanári kérdőíves felmérést mutatja be, amelyben a pedagógusok (21 fő) véleményét és tapasztalatait vizsgáltuk a program céljáról, előnyeiről, hátrányairól és hatásáról. Az öt egységből álló papíralapú kérdőív nyitott, valamint Likert-skálán mérő zárt kérdéseket egyaránt tartalmaz. A kérdőív negyedik egységét Orion és Hofstein (1991, 1994) Attitudes toward Field Trips in General kérdőíve alapján dolgoztuk ki, amelyet Fűz Nóra (2018) adaptált. A kérdőív egységeinek reliabilitása megfelelő (Cronbach- α = 0,71–0,93). A pedagógusoknak nagyon tetszett a program, az ötfokú Likert-skálán adott válaszaik átlaga magas (M = 4,95; SD = 0,22). A nyitott kérdéseknél a fejlesztési célok között főként az affektív és a szociális területekhez sorolhatókat emelték ki, míg a kognitív képességek fejlesztését csak ritkábban említették. Ugyanakkor a Likert-skálás kérdőívtételekre adott válaszaikban a foglalkozásokat a diákok szociális és kognitív fejlődése szempontjából ugyanolyan mértékben hasznosnak tartották (Mdidaktikai = 3,3; Mszociális = 3,4). Nehézségként az időhiányt és a szervezési problémákat emelték ki. Úgy gondolták, hogy mindkét korosztály számos területen (pl. kísérleti eszközök használata, tudományos ismeretek, gondolkodás, együttműködés, kommunikáció) profitált a foglalkozásokból, de az alsós diákok élvezték jobban. A vizsgálat eredményei hozzájárulnak a program továbbfejlesztéséhez és hasonló tanulási alkalmak kidolgozásához. In our research we focused on teachers’ opinion about a scientific program which was organized in a primary school but took place outside of class. In the learning situation students of different ages participated: lower grade students were tutees, while the older students were tutors. The 60-minute experiment sessions called “Partner grades’ experimenting afternoons” were implemented 12 times during the school year involving all students in lower-grades and 12-12 students from upper-grades. 6 experiments were tested rotationally in groups of 4-5 people, led by 2-2 top students per group. With the teachers’ survey we examined N=21 educators’ opinions and experiences about the purpose, advantages and disadvantages and the impact of the program. The five-unit questionnaire included both open-ended and closed questions assessing on a Likert scale. The fourth unit of the questionnaire was developed based on Orion and Hofstein’s method (1991, 1994) adapted by Fűz (2018). The reliability of the units of the questionnaire is adequate (Cronbach-α = 0.71–0.93). The educators liked the program indeed, the mean of answers on the five-point Likert scale was high (M = 4.95; SD = 0.22). Regarding open questions the development goals were mainly those belonging to the affective and social areas, while the development of cognitive skills was mentioned less frequently. However, in their responses to the Likert-scale items, experimental sessions were considered equally useful for students’ social and cognitive development (Mdidactic = 3.3; Msocial = 3.4). Lack of time and organizational problems came up as difficulties. Both age groups were thought to have benefited in terms of use of experimental tools, knowledge, collaboration, but tutees enjoyed the sessions more. The study results contribute to the further development of the program and similar learning opportunities.

Egyéb cím: Investigating a student experiment based, scientific learning program involving peer learning among teachers
Dokumentum típusa: Cikk, tanulmány, mű
Befoglaló folyóirat/kiadvány címe: Iskolakultúra
Kötet: 32
Szám: 2
ISSN: 1215-5241
Nyelv: magyar
Nyomdász/kiadó: Szegedi Tudományegyetem, Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar
Kiadás, keletkezés helye: Szeged
Dátum: 2022
Oldalak: pp. 43-60
Megjegyzések: Bibliogr.: p. 58-60. ; összefoglalás magyar és angol nyelven
Kulcsszavak: Tanulás - módszer, Fejlesztőprogramok, Természettudományos nevelés, Kérdőíves felmérés, Oktatási módszer - csoportmunka
Kapcsolódó URL: http://misc.bibl.u-szeged.hu/70812/
A feltöltés ideje: 2022. ápr. 26. 15:45
Utolsó módosítás: 2022. ápr. 27. 08:09
URI: http://misc.bibl.u-szeged.hu/id/eprint/70830
Bővebben:
Tétel nézet Tétel nézet