Zsolnai József professzor és a harcművészetek pedagógiája

Pavlicsek Zsolt: Zsolnai József professzor és a harcművészetek pedagógiája. In: Iskolakultúra, (21) 10-11. pp. 25-30. (2011)

[thumbnail of EPA00011_iskolakultura_2011_10-11_025-030.pdf]
Előnézet
Cikk, tanulmány, mű
EPA00011_iskolakultura_2011_10-11_025-030.pdf

Letöltés (464kB) | Előnézet

Absztrakt (kivonat)

Zsolnai Tanár Úr pedagógiai polihisztor volt – ez közismert tény. A neveléstudomány minden létező és lehetséges területe irányába olyan magas szintű tudományos szenzibilitással áldotta (verte) meg az Ég, mely elől magyar Jónásként elbujdokolni vétek lett volna. Ő nem tette ezt: vállalta a kihívásokat, beleásta magát a látszólag egymástól távol álló tudományterületekbe, és profivá képezte magát mindenből. Ő volt az első magas kvalitású, rendszerszemléletű pedagógiai szakember, aki – még Pécsett 1998-ban – szakmailag elfogadta és felvállalta, hogy a harcművészeteknek is lehet – mert van – pedagógiai értékrendszere. Mentori támogatásáért ezúton is külön köszönetemet és tiszteletemet fejezem ki Tanár Úrnak, aki saját életművével bizonyította harcosságát és a tudomány művészi szintű művelését.

Dokumentum típusa: Cikk, tanulmány, mű
Befoglaló folyóirat/kiadvány címe: Iskolakultúra
Kötet: 21
Szám: 10-11
ISSN: 1215-5233
Dátum: 2011
Oldalak: pp. 25-30
A feltöltés ideje: 2018. júl. 06. 15:35
Utolsó módosítás: 2019. nov. 06. 14:05
URI: http://misc.bibl.u-szeged.hu/id/eprint/42221
Bővebben:
Tétel nézet Tétel nézet