Farkas László Róbert: Hitoktatás a Csanádi Római Katolikus Egyházmegyében 1945 és 1956 között. In: Iskolakultúra, (25) 12. pp. 68-97. (2015)
Előnézet |
Cikk, tanulmány, mű
05.pdf Letöltés (1MB) | Előnézet |
Absztrakt (kivonat)
1945-től Magyarországon is megkezdődött a sztálini típusú totalitárius rendszer kiépítése. Ennek egyik következménye az lett, hogy elkezdődött a történelmi egyházak nyílt üldözése. A római katolikus egyház más, kelet-közép-európai országokhoz hasonlóan az intézményeinek fenntartását szolgáló földbirtokainak legnagyobb részét már 1945-ben elveszítette. A diplomáciai kapcsolata a Vatikánnal megszűnt. 1946-ban betiltották a hitbuzgalmi egyesületek működését, az egyházi iskolákat és intézményeket 1948-ban államosították, 1949. szeptember 5-én fakultatívvá tették a hitoktatást, majd 1950-ben erőszakkal feloszlatták a szerzetesrendeket. Az egyházi javadalmakat elkobozták, az elvilágiasodás az állam minden részére kiterjedő propagandájának és a kíméletlen üldözéseknek köszönhetően lassan kezdett elterjedni. Mindez nemcsak avégett történt, hogy a „Szentháromság-tant” letaszítva Sztálint és Rákosit ültessék a „trónra”. A dialektikus materializmus szellemi áramlatát, a marxi és lenini elvek bevezetését tartották követendőnek ahhoz, hogy a „népi demokrácia útján” egy másik, természettudományos alapú társadalmat neveljenek fel és hozzanak létre.
Dokumentum típusa: | Cikk, tanulmány, mű |
---|---|
Befoglaló folyóirat/kiadvány címe: | Iskolakultúra |
Kötet: | 25 |
Szám: | 12 |
ISSN: | 1215-5233 |
Dátum: | 2015 |
Oldalak: | pp. 68-97 |
A feltöltés ideje: | 2018. júl. 06. 15:34 |
Utolsó módosítás: | 2019. nov. 06. 14:04 |
URI: | http://misc.bibl.u-szeged.hu/id/eprint/41637 |
Tétel nézet |