Tóth Dorina Anna: A közösségi felsőoktatási képzési központok az északkeleti peremeken. In: Iskolakultúra, (26) 6. pp. 115-122. (2016)
Előnézet |
Cikk, tanulmány, mű
EPA00011_iskolakultura_2016_06_08.pdf Letöltés (262kB) | Előnézet |
Absztrakt (kivonat)
Az oktatáspolitika a felsőoktatási intézmények működését a globális gazdasági és társadalmi folyamatokhoz kívánja igazítani, mint azt a kormány 2014-es felsőoktatási koncepciója hangsúlyozza. Az intézmények irracionális rivalizálása helyett pedig egy olyan versenyhelyzetet kíván teremteni az új stratégia, melynek eredményeképpen minden tudásterület lefedhetővé válik a felsőoktatási intézményekkel. A hátrányos helyzetű régiókra különös gondot fordítottak versenyképességük növelése céljából. Ezen térségek teljes leszakadásának megakadályozására dolgozták ki a közösségi főiskolák koncepcióját.1 Ez a koncepció adott elméleti alapot a közösségi felsőoktatási képzési központ (KFKK) indításához. Vizsgálódásom középpontjába az Észak-magyarországi és az Észak-alföldi régiók peremeire kihelyezett közösségi főiskolák kerültek. Jelen tanulmányomban bemutatom a közösségi főiskolák előzményeit és még a képzések indulása előtti állapotokat a két régióban. Az elemzést a rövid irodalmi áttekintésen túl interjúkkal igyekeztem megalapozni, amelyeket egy befogadó város és egy gesztor egyetem képviselőivel készítettem.
Dokumentum típusa: | Cikk, tanulmány, mű |
---|---|
Befoglaló folyóirat/kiadvány címe: | Iskolakultúra |
Kötet: | 26 |
Szám: | 6 |
ISSN: | 1215-5233 |
Dátum: | 2016 |
Oldalak: | pp. 115-122 |
A feltöltés ideje: | 2018. júl. 06. 15:34 |
Utolsó módosítás: | 2019. nov. 06. 14:04 |
URI: | http://misc.bibl.u-szeged.hu/id/eprint/41583 |
Tétel nézet |