Ladányi István: A semmit mondás változatai és jelentései Tolnai Ottó árvacsáth verseiben. In: Iskolakultúra, (26) 11. pp. 82-87. (2016)
Előnézet |
Cikk, tanulmány, mű
07.pdf Letöltés (216kB) | Előnézet |
Absztrakt (kivonat)
Tolnai Ottó árvacsáth versei önmagában a Csáth Géza-i élet és mű költői szóba hozásával, a versbeszédben megszólaló – a versbeszéd által létesülő – szubjektum rétegezettségével, a csáthi életútból, életműből, Tolnai Kosztolányi-olvasataiból, valamint Tolnai korábbi lírai tapasztalataiból részesülő árvacsáth énjének megosztottságával, a hang egységességének kétségbe vonásával, a beszélő énnek a maga beszédére való szüntelen reflexiójával, magával a beszédmóddal a költői szólást – helyét, módját, lehetőségeit is – tárgyukká teszik. Tolnai Ottó költészetéről megállapítható, hogy az egyre pontosabb beszéd lehetőségének hite helyett a végeérhetetlen bővítés, a folyamatos hozzátétel, a kitérés, a mellébeszélés, a semmis dolgok körül való beszéd jellemzi; az elhallgatást, az elnémulást, a csönd rettenetét behelyettesítő szólás, voltaképpen a költői beszédnek a némaság határán egyensúlyozó fenntartása.
Dokumentum típusa: | Cikk, tanulmány, mű |
---|---|
Befoglaló folyóirat/kiadvány címe: | Iskolakultúra |
Kötet: | 26 |
Szám: | 11 |
ISSN: | 1215-5233 |
Dátum: | 2016 |
Oldalak: | pp. 82-87 |
A feltöltés ideje: | 2018. júl. 06. 15:34 |
Utolsó módosítás: | 2019. nov. 06. 14:04 |
URI: | http://misc.bibl.u-szeged.hu/id/eprint/41534 |
![]() |
Tétel nézet |