Dosztojevszkij íráspoétikájához : A Megalázottak és megszomorítottak Hoffmann felőli olvasatának lehetőségei

Lovizer Lilla: Dosztojevszkij íráspoétikájához : A Megalázottak és megszomorítottak Hoffmann felőli olvasatának lehetőségei. In: Iskolakultúra, (31) 4. pp. 74-89. (2021)

[thumbnail of iskolakultura_2021_004_074-089.pdf]
Előnézet
Cikk, tanulmány, mű
iskolakultura_2021_004_074-089.pdf

Letöltés (951kB) | Előnézet

Absztrakt (kivonat)

A Megalázottak és megszomorítottak című Dosztojevszkij-regényt ma az író kevésbé népszerű művei között szokás számontartani; mintegy a dokumentarista kéziratra épülő-, illetve a sok tekintetben ars poetikus elbeszélés kiforratlan, átmeneti képződményeként. A szakirodalom számára azonban ezzel együtt is az életmű olyan egyedülálló darabja, mely a hatvanas évek elejére beálló alkotói szemléletváltást a maga egészében jeleníti meg. Ebben a művében Dosztojevszkij nyíltan szembefordul saját negyvenes évekbeli, romantikus múltjával, s kíméletlen karikatúrát fest a „schillerista idealizmus” különféle megnyilvánulási formáiról. Épp emiatt fontos azonban látni azt is, hogy ebben az eljárásban – a regény közismerten összetett irodalmi kódoltsága mellett – legnagyobb segítségére még mindig ugyanaz az E. T. A. Hoffmann szolgál, akit Dosztojevszkij kamaszkora óta szakadatlanul csodált, s akinek legjellemzőbb szövegalkotó technikái eleve is a korai német romantika esztétikai- filozófiai nézeteihez való szkeptikus-ironikus viszonyt tükrözték. Jelen tanulmány kifejezetten a hozzá fűződő intertextuális jelentésképződést vizsgálja, arra a kérdésre keresve választ, hogy miként generálják a különféle Hoffmann-szövegek a regényi szüzsét; mennyiben élnek tovább és/vagy hogyan íródnak át (destruálódnak) Dosztojevszkij művében a tőle származó romantikus minták.

Dokumentum típusa: Cikk, tanulmány, mű
Befoglaló folyóirat/kiadvány címe: Iskolakultúra
Kötet: 31
Szám: 4
ISSN: 1215-5233
Nyelv: magyar
Nyomdász/kiadó: Szegedi Tudományegyetem, Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar
Kiadás, keletkezés helye: Szeged
Konferencia neve: Dosztojevszkij 200 - Dosztojevszkij kelet- és és közép-európai olvasatai (Veszprém) (2021)
Dátum: 2021
Oldalak: pp. 74-89
Megjegyzések: Bibliogr.: p. 86-87. ; összefoglalás magyar nyelven
Kulcsszavak: Fedor Mihajlovič Dostoevskij, Orosz irodalom története - 19. sz., Ernst Theodor Amadeus Hoffmann, Német irodalom története - 18-19. sz.
Kapcsolódó URL: http://misc.bibl.u-szeged.hu/58065/
A feltöltés ideje: 2021. jún. 09. 15:21
Utolsó módosítás: 2021. jún. 09. 15:21
URI: http://misc.bibl.u-szeged.hu/id/eprint/58083
Bővebben:
Tétel nézet Tétel nézet