A Vasárnapi Kör Dosztojevszkij képe

Földes Györgyi: A Vasárnapi Kör Dosztojevszkij képe. In: Iskolakultúra, (31) 4. pp. 28-38. (2021)

[thumbnail of iskolakultura_2021_004_028-038.pdf]
Előnézet
Cikk, tanulmány, mű
iskolakultura_2021_004_028-038.pdf

Letöltés (878kB) | Előnézet

Absztrakt (kivonat)

Mannheim Károly Lélek és kultúra című tanulmányában – amely a Szellemi Tudományok Szabad Iskolájában a bemutatkozó előadás írott változata -, szellemi generációjukra (tulajdonképpen a Vasárnapi Körre) tett hatások egyik legfontosabbikának Dosztojevszkij eszmeiségét mondja: „világnézetben és léletérzésben Dostojewski, etikai meggyőződéseinkben Kierkegaard, filozófiai álláspontunkban a német Logos, a magyar Szellem, Lask, Zalai azok, akiknek útját folytatni akarjuk” –  esztétikai  szempontból pedig  Paul Ernst, Riegl, Cézanne munkásságát, illetve az új francia líra, különösen a Nouvelle Revue Française, Bartók és Ady művészi eredményeit jelöli meg folytatandó mintaként.   Dosztojevszkij munkássága tehát fontos inspiráció volt szinte minden vasárnapos számára, bár nem is feltétlenül esztétikai élményként hatott rájuk, hanem megalapozta ideológiai személetüket, életérzést hozott számukra.  Tanulmányomban erről lesz szó, nem feltétlenül a teljességre törekedve, hanem megpróbálva az 1910-1920-as években maradni (még ha húszas években klasszikus értelemben már nem is létezett a Vasárnapi Kör, tagjai még sokáig sokan összejártak), illetve két „főszereplőt”, Lesznai Annát és Lukács Györgyöt kiválasztva a magam számára, továbbá az ő vonatkozó szövegeiket is főleg irodalmi nézőpontból vizsgálni. Ugyanakkor azzal is érdemes számot vetnünk, hogy ezen írásaik jórészt vázlatos, jegyzetszerű szövegek (Lesznainál napló formában), nem kidolgozottak, inkább rövidebb eszmefuttatások. (Lesznai szövege dokumentumértékű is abból a szempontból, hogy gyakran a vasárnaposok beszélgetéseit vetette papírra, s azokat gondolta tovább.)

Dokumentum típusa: Cikk, tanulmány, mű
Befoglaló folyóirat/kiadvány címe: Iskolakultúra
Kötet: 31
Szám: 4
ISSN: 1215-5233
Nyelv: magyar
Nyomdász/kiadó: Szegedi Tudományegyetem, Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar
Kiadás, keletkezés helye: Szeged
Konferencia neve: Dosztojevszkij 200 - Dosztojevszkij kelet- és és közép-európai olvasatai (Veszprém) (2021)
Dátum: 2021
Oldalak: pp. 28-38
Megjegyzések: Bibliogr.: 38 p. ; összefoglalás magyar nyelven
Kulcsszavak: Orosz irodalom története, Regényesztétika, Fedor Mihajlovič Dostoevskij
Kapcsolódó URL: http://misc.bibl.u-szeged.hu/58065/
A feltöltés ideje: 2021. jún. 09. 14:41
Utolsó módosítás: 2021. jún. 09. 14:47
URI: http://misc.bibl.u-szeged.hu/id/eprint/58078
Bővebben:
Tétel nézet Tétel nézet