Kovács Krisztina: Adalékok a német népiskolai tanítóképzés intézményesülési folyamatainak történetéből és a néptanítói identitás elemei Lorenz Kellner Neveléstan könyvének tükrében (1868). In: Iskolakultúra, (30) 6. pp. 82-96. (2020)
Preview |
Cikk, tanulmány, mű
iskolakultura_2020_06_082-096.pdf Download (915kB) | Preview |
Abstract
Közép-Európában az oktatással kapcsolatos szakmák intézményesülése német minta alapján történt. Ennek a folyamatnak a legfontosabb ismérve: az iskoláztatásnak, a népességnek mind nagyobb hányadát érintő kiterjedése, ami szükségessé tette a szakképzett tanítók képzését. A dualizmus korában a népiskolai tanítók tudásának középpontjában a praktikus pedagógia és gyermekismeret, valamint az oktatásmódszertan állt. Ez lett a 19. század második felében kialakuló népiskolai pedagógia, amelynek irodalmában megtalálhatók a tanítóképzésben használatos, pragmatikus céllal írt neveléstan könyvek. Műfaji sajátosságuk, hogy szerzőik összetett követelményrendszert írtak le normatív eszménypedagógiájukban a tanítók szakmai tudására és közéleti viselkedésére vonatkozóan. Hazánkban a 19. századig csak csekély számban találunk neveléssel foglalkozó könyveket, melyek elsősorban német nyelvterületről származó könyvek fordításai voltak. A hazai és a német népiskolai pedagógia irodalma a 19. század második felében lendült fel. A német tanítóképzésben használt tankönyvek közül kiemelkedik Lorenz Kellner Volksschulkunde (Népiskolai ismeretek) című, 1855-ben megjelenő munkája, ami több kiadást megélt. Jelentőségét mutatja, hogy több hazai és német tankönyvíró forrásként használta fel. Jelen tanulmány egyrészt a német néptanítói szakmásodás folyamatainak jellegzetességeit elemzi, másrészt Lorenz Kellner Volksschulkunde című neveléstana alapján a tankönyvíró tanítóról alkotott képét rekonstruálja. A szövegkonstrukciók alapján végzett elemzések szempontjai: 1. az ember antropológiai sajátosságai, a nevelés célja és a tanítói feladatok kapcsolata, 2. a népiskolai tanítókkal szemben támasztott követelmények. A kutatás hozzájárulhat ahhoz, hogy szisztematikusan fel tudjuk tárni a német tanítóképzés felől érkező recepciós folyamat egy szűkebb területét, főbb intézménytörténeti sajátosságait, valamint a néptanítók tudásának és identitásának néhány jellemző vonását.
Item Type: | Article |
---|---|
Journal or Publication Title: | Iskolakultúra |
Volume: | 30 |
Number: | 6 |
ISSN: | 1215-5233 |
Contributors: | Contribution Name UNSPECIFIED Kellner Lorenz |
Publisher: | Szegedi Tudományegyetem, Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar |
Place of Publication: | Szeged |
Date: | 2020 |
Page Range: | pp. 82-96 |
Additional Information: | Bibliogr.: p. 94-95. és a jegyzetekben ; összefoglalás magyar nyelven |
Uncontrolled Keywords: | Tanítóképzés - német - könyvismertetés, Népiskola - Németország - könyvismertetés, Neveléstörténet - könyvismertetés |
Related URLs: | http://misc.bibl.u-szeged.hu/57244/ |
Date Deposited: | 2020. Aug. 07. 10:37 |
Last Modified: | 2020. Aug. 07. 10:37 |
URI: | http://misc.bibl.u-szeged.hu/id/eprint/57251 |
Actions (login required)
View Item |