Pedagógushallgatók romákkal kapcsolatos elképzeléseinek vizsgálata

Kovács Edina: Pedagógushallgatók romákkal kapcsolatos elképzeléseinek vizsgálata. In: Iskolakultúra, (28) 3-4. pp. 3-11. (2018)

[thumbnail of iskolakultura_2018_003_004_003-011.pdf]
Preview
Cikk, tanulmány, mű
iskolakultura_2018_003_004_003-011.pdf

Download (406kB) | Preview

Abstract

A roma lakosság a volt szocialista országok többségében a korábbinál is nehezebb helyzetbe került a rendszerváltás idején. Napjainkban a romákkal kapcsolatos kérdések alapvetően emberi jogi, valamint oktatási területen jelennek meg. Utóbbi a társadalmi integrációban kap(na) jelentős szerepet. Ugyanakkor, ahogyan arra egy nemzetközi kutatás is rámutatott, a felzárkóztatás politikai szándéka gyakran kisiklik a többségi társadalom tagjainak ellenállása miatt (Szalai és mtsai, 2010), amiben vélhetően kiemelt szerepük van a pedagógusoknak. Ebben a tanulmányban egy olyan kutatás eredményeit mutatjuk be, amely azt igyekezett feltárni, hogyan viszonyulnak a Debreceni Egyetemen tanuló leendő pedagógusok a roma gyerekekhez. Vannak-e előítéleteik velük szemben? Úgy gondolják, hogy a roma gyerekek bármilyen téren rosszabbak, mint a többségi társadalom tagjai? Tanulnak-e a képzésük során a roma kultúráról, sajátosságokról? És mindezek fényében, a pályára lépés után tudják-e majd segíteni a roma gyerekek integrációját?

Item Type: Article
Journal or Publication Title: Iskolakultúra
Volume: 28
Number: 3-4
ISSN: 1215-5233
Publisher: Szegedi Tudományegyetem, Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar
Place of Publication: Szeged
Date: 2018
Page Range: pp. 3-11
Additional Information: Bibliogr.: 11. p.
Uncontrolled Keywords: Pedagógia, Neveléstudomány, Oktatás - cigányoké - Magyarország
Date Deposited: 2019. Jan. 09. 08:31
Last Modified: 2019. Nov. 06. 14:04
URI: http://misc.bibl.u-szeged.hu/id/eprint/46224

Actions (login required)

View Item View Item