"A közönségnevelés tudománya" : gondolatok egy nemzetközi szimpózium ürügyén [melléklet]

Körmendy Zsolt: "A közönségnevelés tudománya" : gondolatok egy nemzetközi szimpózium ürügyén [melléklet]. In: Iskolakultúra, (20) 9. pp. 3-13. (2010)

[thumbnail of 1_EPA00011_iskolakultura_2010-09_szeparatum.pdf]
Előnézet
Cikk, tanulmány, mű
1_EPA00011_iskolakultura_2010-09_szeparatum.pdf

Letöltés (320kB) | Előnézet

Absztrakt (kivonat)

Második alkalommal rendezett nemzetközi fórumot a hamburgi Elbphilharmonie és Laeiszhalle a német Körber Alapítvánnyal együttműködésben, The Art of Music Education címmel. A találkozónak Hamburg számára az adott aktualitást, hogy két éven belül megkezdi működését a város új hangversenyközpontja, amelynek megálmodói már most különös hangsúlyt helyeznek arra a tevékenységre, amelyet angol nyelven egyszerűen ’music education’ néven említ a szakma. Nem véletlenül fordítottam a találkozó címét így: A közönségnevelés tudománya. Amiről itt ugyanis szó van, nem általában vett zenei nevelés, hanem annak egy speciális, ÉszakAmerikában és Nyugat-Európában immár több évtizedes múltra visszatekintő, rendkívüli ütemben fejlődő részterülete, a koncertpedagógia. A háromnapos szimpóziumot a legjelentősebb európai koncerttermek és egy-egy amerikai intézmény e területen dolgozó képviselőinek, valamint németországi egyetemek zeneoktatással foglalkozó szakembereinek részvételével rendezték meg.

Dokumentum típusa: Cikk, tanulmány, mű
Befoglaló folyóirat/kiadvány címe: Iskolakultúra
Kötet: 20
Szám: 9
ISSN: 1215-5233
Dátum: 2010
Oldalak: pp. 3-13
A feltöltés ideje: 2018. júl. 06. 15:35
Utolsó módosítás: 2019. nov. 06. 14:06
URI: http://misc.bibl.u-szeged.hu/id/eprint/42331
Bővebben:
Tétel nézet Tétel nézet