A magyar emberi erőforrás fejlettsége – két nemzetközi mutató tükrében

Polónyi István: A magyar emberi erőforrás fejlettsége – két nemzetközi mutató tükrében. In: Iskolakultúra, (26) 7-8. pp. 3-13. (2016)

[thumbnail of 01.pdf]
Előnézet
Cikk, tanulmány, mű
01.pdf

Letöltés (1MB) | Előnézet

Absztrakt (kivonat)

A 19–20. század egyik legkiemelkedőbb pedagógiai módszerének kidolgozása Maria Montessori nevéhez fűződik. Ő volt az első női orvos Olaszországban, aki konkrét célokat megfogalmazva kívánta megújítani az akkori oktatást. Montessori először doktori tanulmányai alatt kezdett el értelmileg akadályozott gyermekekkel foglalkozni, amikor felismerte, hogy a gyermekek számára – egészségügyi ellátásuk mellett – biztosítani kell nevelésüket is, amit speciális környezetben célszerű folytatni. Módszerét később egészséges gyermekek nevelésekor is alkalmazta. 1907-ben nyitotta meg az első Gyermekek Háza intézményt, ami később a világ számos országában elterjedt. Montessori módszere több ezer gyermek szakszerű nevelését tette lehetővé, komoly erőfeszítéseket téve az analfabetizmus csökkentése, valamint az alapvető műveltség – többek között az írás, olvasás, számolás – elsajátítása érdekében.

Dokumentum típusa: Cikk, tanulmány, mű
Befoglaló folyóirat/kiadvány címe: Iskolakultúra
Kötet: 26
Szám: 7-8
ISSN: 1215-5233
Dátum: 2016
Oldalak: pp. 3-13
A feltöltés ideje: 2018. júl. 06. 15:34
Utolsó módosítás: 2019. nov. 06. 14:04
URI: http://misc.bibl.u-szeged.hu/id/eprint/41553
Bővebben:
Tétel nézet Tétel nézet